|
Vaszilkó Anita – A jóslás és a cigánykártya alkÃmiája
|
|
Magamról
2008. december 17.
V. Anita vagyok, mások talán Soror Iswidiati néven ismernek, 1979. május 2-án születtem Dunaújvárosban reggel 09:35-kor ( Bika- Rák Asc.)
Gyermekként inkább zárkózott, magamnak való voltam, kiválóan eltöltöttem az időt jómagam, és a könyvek társaságában.
Ennek köszönhetÅ‘en 4 és fél éves koromra autodidakta módon megtanultam Ãrni, és olvasni, aminek Édesanyám, és pedagógus keresztanyám kicsit sem örültek, mondván unatkozni fogok az iskolában. Csak félig volt igazuk, olvasás órán valóban unatkoztam, és nagy ráértemben szép dekorációkat alkottam a padokra, füzetekbe, könyvekbe.
Ma is egyik kedvenc időtöltésem, az olvasás mellett a képek festése.
Az általános iskola végeztével, mivel mindenki Egészségügyi Szakközépiskolába szánt (gondolom a biológia fakultáció miatt), én természetesen Szakmunkásképzőbe jelentkeztem Székesfehérvárra.
17 és fél évesen Szakma Kiváló Tanulója Versenyen szabadultam fel, s szakmám szerint nÅ‘i-férfi fodrászként helyezkedtem el dolgozni nagy nehezen, mivel kiskorúságom miatt nem lehettem önálló vállalkozó, viszont bárki alkalmazásba vehetett, akkor is, ha köze nem volt a szakmámhoz a világon semennyi sem. Egy évvel késÅ‘bb már nem csak olvasás szintjén voltam kÃváncsi a spirituális jelenségekre, ekkor tetézÅ‘dött tanulásvágyam, s kezdÅ‘dött meg a tanfolyamokra járkálás minden felé. Rákócifalva, Kecskemét, Budapest, ahol valamit tanÃtottak, én mentem. Ne kérjétek, hogy soroljam fel, mi mindenrÅ‘l szereztem oklevelet, cÃmet, rangot, egyebeket! Ezzel párhuzamosan autodidakta módon tanulmányoztam, és vetettem a Cigánykártyát barátoknak, vendégeimnek, családomnak. KésÅ‘bb jött mellé még jó párféle kártya, és egyéb jós technika. Aztán késÅ‘bb, mikor ezt már két éve intenzÃven gyakoroltam, elsÅ‘sorban önmagamat tesztelve, egy kártyajós tanfolyamra is elmentem, hogy kiegészÃtsem a saját magam által felfedezetteket.
Végül elvégeztem, egy 1 éves Metafizikai-Parapszichológiai Akadémiát Budapesten.
Azóta újra az autodidakta önfejlesztés útját járom, mert vallom, hogy mindig tanulni, fejlÅ‘dni kell, és lehet, amÃg csak élünk.
Mindig gyakorlati ember voltam, sosem kedveltem az üres, álszent beszédet, a szép, és nemes eszméket valódi cselekvés, igazi gyakorlatba ültetés nélkül.
Éppen ugyan Ãgy spirituális vonatkozásban is kevésnek tartom az elméleti, lexikális tudást, gyakorlati tudás, tapasztalás nélkül.
Ezért nálam nincsenek hangzatos megvilágosodást ÃgérÅ‘, és kuncsaftcsalogató szlogenek, sem misztikus ködösÃtések.
Ami van az a nyers igazság, őszinteség, hitelesség, ezáltal eredményesség gyakorlatban ugyan úgy, mint elméletekben.
A figyelmes olvasó megállapÃthatta, hogy életutam spirituális vonatkozásait, nem taglaltam ki, nem részleteztem. Ennek két oka van: az egyik, hogy hitelesen véleményem szerint talán egy könyvnyi terjedelemben lenne ez lehetséges, s másképpen semmi értelme nem lenne, hiszen valójában nem osztana meg semmit senkivel. A másik pedig, hogy éppen ezért csorba tükör lenne.
Erről szólok kicsit bővebben a következőkben.
Kezdhettem volna olyanokkal, hogy már gyerekkoromban is érdekes megnyilvánulásaim, képességem voltak, ami ugyan igaz, mégsem szeretném ebben a stÃlusban, ezeket forszÃrozva folytatni a bemutatkozást. Még pedig azért, mert nem szeretném, ha a múltamból általam kiemelt és elmondott dolgok határoznának meg engem bárki elÅ‘tt, ha még annyira igazak is lennének, ezt a képet akkor is én festeném önmagamról.
Semmi szükségem nincs az ilyesfajta „cÃmkékre", megkülönböztetÅ‘ figyelemre, vagy arra, hogy felmagasztalva valamiféle gurunak, szuperkülönleges fÅ‘-fÅ‘ mágusnak, mesterjósnak stb. tituláljon bárki, mert éppen ennyire nem határoz meg az sem, hogy mások milyen képet festenek rólam.
Az egyetlen, ami meghatározóan tükrözhet bárkit, az nem a szép szavak, hanem a cselekedetek, amikkel találkozhatunk egymás társaságában, az együtt eltöltött idÅ‘ alatt, de az is csak akkor, ha torzÃtás nélkül tudjuk értelmezni. Saját személyiségünk, fóbiáink, lelkületünk, beállÃtódásunk más fényben tüntethet fel egy-egy eseményt, tettet, mint amilyen az valójában. Ezért érdemes odafigyelni másokra, de kétszer annyira érdemes éberen figyelni önmagunkat, és önismeretre szert tenni, nem pedig mások, rólunk alkotott, pozitÃv véleményére apellálva operálni.
Nagyon fontosnak tartom még az összhangot, minden lény humánus, hétköznapi, és a spirituális megnyilvánulása között, mert csak abban az esetben nevezhető számomra igaznak valamely lény.
Ezzel a bemutatkozással két dolgot szeretnék elérni: Az egyik az, hogy lássa mindenki, hogy az a bátorság, felelősség vállalás, amikor megismertem, felismertem, elfogadtam önmagam és felvállaltam azt mindentől függetlenül, az volt egy meghatározó fordulópont, ami legalább olyan fontos, mint a spirituális, mágikus képességek önmagukban, akár velünk születettek, akár később tanulással, kitartó munkával fejlesztjük ki őket.
Tudom ma önbalzsamozni divat, de én nem tartom követendÅ‘ irányvonalnak. Amit mondani szeretnék az, hogy mindenki ismerje meg és vállalja, merje felvállalni és kiteljesÃteni önmagát. Mindenki egyéniség, mindenki különleges és egyedi. Csak sokan félnek megismerni és megélni önmaguk nagyszerűségét. Mindenkiben benne él a tökéletes emberi lény csÃrája, és elsÅ‘dleges, legfontosabb ennek megértése, megélése, megvalósÃtása minden szinten. Kiteljesedve követni saját fejlÅ‘désünk vonalát a beteljesülésig.
"Valódi tennivalónk az utazás, a nagy kaland, és boldogulásunk útján találhatunk rá a tanulnivalókra, amelyek kedvéért ezt a létidőt választottuk."
Mindenki társ az úton, és néhány barát is feltűnhet, akikkel közös élmények, megtapasztalások, alkotások, munkák is kikerekedhetnek. Az egyéni eredmények mellett a közösségi élmények is meghatározóak, amikor az útitárs a testvéred, és egy a cél, ami felé tartotok.
Remélem, hogy mindenki megtalálja a boldogságát, s a maga útját, ami értékes, hasznos az Å‘ élete számára, az Å‘ boldogulását, boldogságát, fejlÅ‘dését, kiteljesülését, gyógyulását, tanulását segÃteni tudja, és a megszerzett tudás birtokában önmaga „megváltójává" válik!
Foglalkozási területem spirituális vonatkozásban:
2000 óta gyakorlatban foglalkozom olyan dolgokkal, ami a metafizika-parapszichológia tárgykörébe tartozik. Azon energetikai jelenségekkel okának feltárásával, és megoldásával, ami nem a fizikai törvényeknek megfelelÅ‘en működik. Pl. poltergeist jelenségek, nem fizikai testtel rendelkezÅ‘, nem kÃvánatos lények, vagy emberre káros energia felhalmozódások, átok, rontás megszűntetésével, eltávolÃtásával.
Egészségügyi problémák lelki hátterének feltárásával, ami a maradandó gyógyulás alapvető feltétele a hagyományos orvoslás mellett.
AlternatÃv terápiákkal, prevenciós, és kiegészÃtÅ‘, kÃsérÅ‘ jelleggel. Pl.: regressziós ok feltáró technikák, célzott koncentrációk vezetése, amennyiben az döntÅ‘en segÃtÅ‘ befolyással bÃr. SzelÃd gyógymódok, mint a gyógyteák egyénre szabott keverékeinek készÃtése, vagy energetikai kezelés.
Metafizikai pszichoterápia keretében lelki segÃtségnyújtással, útmutató beszélgetéssel, tanácsadással.
2001-ben Indiában töltöttem 6 hetet, ahol jelentÅ‘s hatással voltak rám bizonyos védikus tanÃtások, azon belül is azok, amik az alapvetÅ‘ emberi értékeket fejlesztik, önismeretre serkentÅ‘en hatnak, és a jellem fejlÅ‘déséhez vezetnek; ezek többnyire pszichikai, vagy koncentrációs gyakorlatok.
Valamint 1997 óta foglalkozom eredményesen jövőérzékeléssel, kártyavetéssel.
A cél, aminek elérésére törekszem önmagam kiteljesÃtése, és; Az Egyetlen Istenség.
Vaszilkó Anita








